Scavolini Olaszország vezető konyhabútor márkája 1984 óta. A nagy ipari konszern, amely képes komplex gyártási folyamatra, hogy ezáltal létrehozzon magas minőségű konyhákat bármilyen kultúrájú és ízlésű háztartásba, versenyképes
költséggel, ez a vállalat, amely legjobban ki tudja elégíteni a legkülönbözőbb fogyasztói igényeket, mind stílustervezésben, funkcionalitásban, biztonságban és tartósságban. Ezek olyan értékek, amelyeket sok háztartás felismer és értékel és amelyek számára a Scavolini márkanév a legjobb bebútorozási lehetőséget kínálja együtt a magas minőségi tartalommal.
A több mint 40 éves konyhapiaci tapasztalattal a háta mögött a Scavolini egyike az olasz ipar legmodernebb, fontos gyártási modelljének és a márka stratégiát folyamatosan díjazzák a nagy eladási számok és az egyre növekvő siker nemzetközi szinten.
Scavolini több, mint 40 éve gyárt konyhákat. Óriási gyakorlatot szerzett , és közel 3 genereráció ízlésére és a trendekre nyújtott eddig megoldásokat.. Egy kis műhelyből céltudatos, határozott és kemény munkával egy erős ipari vállalattá növekedett, úgy, hogy közben maximálisan tekintettel volt és van ma is az emberekre, illetve a környezetre.
A cég történelme szimbóluma a kezdeményezéseknek, visszatükrözve azt az innovatív képességet, hogy változzon ízlésben, életstílusban,, piacon és minden új technológiai hullámnál, ez egy olyan hihetetlenül erős példája a vállalati növekedésnek, amely az egész iparág modelljévé vált.
Kezdetben egy kis műhelyben kezdte a Scavolini Pesaroban 1962-ben, korpuszos konyhákkal, amely rögtön nagy sikert aratott. Így indult a testvérek Valter és Elvino Scavolini nagy kalandja, akik a kezdeti sikertől inspirálva kiterjesztették a telephelyet és újabb innovációkba fogtak, ami elősegítette, a gyors üzleti növekedést.
A gyártási kapacitás növelése nagy változásokat igényel: a Scavolini konszolidálja a viszonteladói láncot és megerősíti, egyre több és több vezető technológiát alkalmazva, majd elkezd dolgozni erre specializálódott tervezőkkel. A cél: a legjobb megoldásokkal , ajánlatokkal és szolgáltatássokkal megjelenni a piacon.A cég forgalma és piaci megjelenése növekszik, 1975-ben kezdődik az első országos reklámkampány és a sportvilágban a nagyreményű pesaroi kosárlabda csapat szponzorálása.
1984-ben a Scavolini piaci vezető pozíciót szerez a magánfogyasztók piacán és mindenki szemében a „ legjobban szeretett olasz konyhává”, Olaszország kedvenc konyhájává válik. Míg az eladások új csúcsokat döngetnek, ezekben az években a vállalati imázs és márka erősödik: elindul egy ambiciózus reklámkampány, a Scavolini Alapítvány és a Rossini Opera Fesztivál szponzorálása.
A kilencvenes években a Scavolini tökéletesíti a gyártást és a disztribúciót, új piaci lehetőségek után kutat. A viszonteladói partnerei számára
többéves tervet készít, elindítja a honlapját, ezzel is erősítve a kommunikációt, megveszi az Ernestomeda konyhabútor gyárat és megalakítja a Scavolini csoportot, hogy diverzifikálja a gyártást.
1996-ban Olaszországban az elsők között kapja meg az ISO minősítést: UNI EN ISO 9001 Quality System Certification.
Új lendületet adott az exportnak világszerte, miután létrehozta az innovatív Utility System-et (mozgáskorlátozottak számára kialakított termékcsaládot).Az internet elindítása és a Scavolini életterének növelése után 2002-ben a cég úgy érezte, hogy szintén elsőnek kell lennie a környezetvédelemben és az azt körülvevő területen. Új projekt felé fordult és 2004 -ben elérte a nagyra becsült Environmental Management System, UNI EN ISO 14001 bizonyítványt és mostanra áttranszformálta ezt az Integrált Minőségbiztosítási és
Környezetvédelmi Rendszerébe ( Integrated Quality and Environment System).
Azért dolgozunk, hogy folyamatosan javítsuk a konyhai élet minőségét, növelve mind az esztétikai, mind a funkcionális szempontokot, tesszük mindezt teljes összhangban az értékeinkkel.
Azt szeretnénk, hogy az olaszok által legjobban szeretett SCAVOLINI konyha családtaggá váljon az egész világon.
“Az elégedett vásárlók egy cég valódi értékei”
(kivonat a Vállalati politikánkból)
(kivonat a Vállalati politikánkból)
A Scavolini a kommunikációt a siker és a növekedés egyik fő tényezőjének látja, amely által a cég egy erős kapcsolatra képes a vásárlókkal. A magas szintű márkanév ismertség egy többlépcsős marketing-kampány eredménye, amit a vállalat folytat a főbb médiákban, nemzeti és nemzetközi skálán évek óta, ezenkívül a kivételes termék felismerés, amit az intenzív információ áramlás generál a vevőknél, az a meggyőződés, hogy a Scavolini nemcsak kiváló üzleti színvonalat, de magas fokú átláthatóságot, folyamatos márka image megerősítést és a termékek komplett megbízhatóságát jelenti egyben.
Egy erős olasz nemzeti image, magas minőségű TV, rádió, sajtó, poszter és web reklám, mindezek együtt az eladáshelyi információkkal, az egyedülálló katalógusok és eszközök tükrözik a Scavolini vállalkozói készségét és innovációra nyitott hozzáállását. Úttörő a bútorszektor tv reklámjával ( Olasz Állami TV 1975 óta és kereskedelmi TV 1984 óta), Scavolini szintén elsőként alapította meg 1996-ban a honlapját, amit 2002 –ben követett a szektorban egyedülálló vertikális portál a www.kitchens.it, ami a konyhákra fókuszál, tagjainak egy igazi működő fórumot ajánlva.
Az egyik kulcsa a Scavolini sikerének a termékelosztás. 2 fő elven alapul a hatékony elosztási rendszer, amit a Vállalat bevezetett azért, hogy a vevőket közvetlen kapcsolatba hozza a minőségi márkával: a hazai piac teljes lefedése , ami azt jelenti, hogy minél több potenciális vevőnek be lehessen mutatni a konyhákat és első osztályú viszonteladók, akik jól informáltak és képesek a vevők igényeit kielégíteni megfelelő anyagokkal , szolgáltatásokkal és eladás utáni szervizzel.
Több mint 1000 gondosan kiválasztott forgalmazóval, azonnal felismerhető erős vállalati imázzsal a Scavolini mindig közel lehet a vevőihez, bárhol is legyenek azok. A professzionálisan kiképzett viszonteladó partnerek feladata, hogy megtervezzék és eladják a konyhákat, válaszoljanak minden vevői igényre és biztosítsanak mindenfajta segítséget. Kizárólag olyan partnerekkel dolgozunk, akik elkötelezetten felvállalják a minőséget és ismerik minden Scavolini modell jellemzőt azért, hogy megtervezhessék a vevőkkel a legjobb megoldást: az informatív, vizuális és korszerű technikai eszközök segítségével ( katalógusok, bemutatótermek, videók, kiállított termékminták és számítógépek, tervezőprogramok) azért, hogy a lehetővé tegyék, hogy a vevő kiválaszthassa és megépíthesse a saját ideális konyháját maximális megelégedésére.
A Scavolini képviselők professzionalizmusa képessé teszi őket arra , hogy bemutassák a márka és a termék potenciálját, köszönhetően ezt a többéves „ Együtt növekedni “ projektnek, amit 1994 vezetett be a Scavolini: ez egy munkafolyamat fejlesztés a viszonteladók részére: eladástechnika , számlázás, marketing azért, hogy jobban magukévá tegyék a legjobb stratégiákat, hogy a folyamatosan változó piaccal hatékonyan foglalkozni tudjanak.
A valódi szükségletek figyelembevétele mellett a kultúra és társadalmi élet szintén fontos szerepet játszik és része az életünknek . A Scavolini a társadalmi és kulturális elkötelezettséget nagyon komolyan veszi és részt vesz a különböző területek támogatásában , ez egy valódi elhivatottság, egy attitűd ami a vállalati filozófiából született és orientál az egyén felé. Ez mindig egy erős meggyőződés és felelősség marad számunkra.
A történelem, a zene, a sport a társadalmi szolidaritás és az egyenlő lehetőségek.Területek, amelyben a Scavolini folyamatosan részt vesz, képes emberi és etikai értékeket közvetíteni, ami segíti a közösség növekedését. Ezen értékek inspirálták a Scavolini alapítvány megalapítását 1984-ben, azzal a szándékkal, hogy garantálja és elősegítse a kulturális művészeti örökséget és elősegítse és támogassa a fejlesztési projecteket, illetve vezetett ahhoz , hogy létrehozza az innovatív Utility System kollekciót , hogy megszüntesse a konyhai akadályokat a mozgásukban korlátozottak számára és biztosítsa számukra a függetlenséget és biztonságot.
Sok más promóció és támogatás mellett a zene és sport szponzorálása segít megnövelni az emberek életkedvét és segít számukra megtapasztalni az izgalmakat és érzelmeket. 1982-ben a Scavolini hivatalos szponzorává vált Rossini Opera Fesztiválnak www.rossinioperafestival.it amely Pesaro-t a világ opera fővárosává teszi minden évben. Fáradhatatlanul támogatja a sportot, mint egy impresszív történetet a sportszponzorságnak. (tenisztől a kosárlabdáig, ami óriási sikereket ért el Olaszországban mind a bajnokságokon, mind tornákon.)
Majd áttért a baseballra, a röplabdához és a rögbihez. Csapatsportok, ami az egészséges versengésre épülnek és segítik az embereket, hogy érettebbé váljanak és fejlődjenek, ami nagyon beleillik a Scavolini vállalati image-ébe, az erős együttműködési szellemével. Legutóbbi sport elkötelezettségként 2003-ban összekapcsolta nevét a helyi női röplabdával , mely jelenleg a nemzeti A ligában játszik: egy ígéretes csapat, tele élettel, mint sok fiatal ember, akit a Scavolini segít, hogy részt vegyen az egészséges csoport tevékenységekben.
Scavolini has always viewed quality as one of its priorities.
Therefore, as long ago as the early '90s Scavolini had already realised that a Quality Management System based on an international standard could be an important aid in achieving constantly quality improvement.
The standard of reference is UNI EN ISO 9001:2008.
A quality management system is simply the best “modus operandi” for attempting to assure quality throughout the process running from definition of the customer’s needs through to their satisfaction, involving all corporate activities (the Deming Cycle).
The Scavolini quality management system therefore oversees every corporate process which affects quality, such as:
Through the careful management of these processes, the system pursues Scavolini’s main objective: the full satisfaction of its customers.
The Scavolini Quality System was awarded certification in 1996, and it has subsequently been constantly updated in accordance with clearly defined rules governing surveillance and renewal.
The notified body which certified the Scavolini Quality System is SGS www.it.sgs.com, an independent body and world leader in audits, inspections and certifications. Founded in 1878 in Rouen (France), SGS currently has its headquarters at Geneva in Switzerland. However, it has offices all over the world, including Italy.
A minőségbiztosítási rendszerünk szerinti gondolkodásmódunkkal azonosan, a 2000-es év tájékán a Scavolini elkezdte kidolgozni a Környezeti Menedzsment rendszerét az UNI EN ISO 14001 standard alapján, mely visszatükrözi hitünket a környezet védelmének szükségességére vonatkozóan. A “folyamatos fejlődés” megőrzését a környezetvédelem elsődleges szempontjai mellett.
A “Környezeti Menedzsment Rendszer” az UNI EN ISO 14001, 2004-es kiadásán alapszik.
A Környezeti Menedzsment Rendszer alkalmazása minden olyan tevékenységre kiterjed, ami hatással lehet a környezetre.
Követve az UNI EN ISO 14001 standard irányelveit, úgy mint biztosítva az ide vonatkozó környezetvédelmi törvények betartását, a Scavolini szintén biztosítja e tekintetben is a folyamatos fejlődést a következő vonatkozásokban:
A Scavolini elkötelezett célja, hogy a vásárlók a lehető legelégedettebbek legyenek termékeivel, ami egyben hatékony közreműködést is jelent a természeti világ védelmében.
Az együttműködés a két rendszer között, - Minőség és Környezet, - hozza létre a “folyamatos fejlődést” mely az elsődleges szempont a nemzetközi szabványok tekintetében, és amely szempontot a Scavolini egyesített irányvonala is magáénak tud.
2008 végéig a Scavolini Group az első olyan ipari csoport az olasz konyhai szektorban (forrás: Sincert), aki megszerezte a OHSAS 18001:2007 Foglalkoztatás-egészségügyi és Biztonság Management Rendszer minősítést. The BS OHSAS 1800:2007 standard, melyet cégünk felvállalt, a British Standards Institution vezetett be 2007 július 1-én, meghatározza azt a keretmunkát,melyen keresztül a cégeknek fel kell ismerni és meg kell becsülni a tevékenységgel kapcsolatos kockázatokat, annak érdekében, hogy optimálisan kezeljék őket és javítsanak a teljesítményükön.
Elhatározásunk, miszerint megszerezzük a OHSAS 18001:2007 minősítést, része annak a " folyamatos tökéletesítés " szellemnek, ami meghatározza cégünket. Ezt megelőzően a cég már megszerezte az UNI EN ISO 9001 Quality Management minősítést 1996-ban és az UNI EN ISO 14001 Environmental Management minősítést 2004-ben.
Az OHSAS 18001:2007 minősítés jelzi a Scavolini Group erős elkötelezettségét és mély tudatosságát azirányban, hogy oltalmazza a dolgozói egészségét és biztonságát, ez manapság egy kifejezetten érzékeny téma és egyike a Scavolini Group kiemelten fontos feladatának.
Azzal, hogy aktívan bevonja az egész vállalati struktúrát a projektbe, melyben promóció segítségével egy olyan kultúrát alakít ki, ahol a munkahely biztonsága előtérbe kerül, a Scavolini Group újra megerősíti, hogy teljes tudatában van annak, hogy a humán erőforrás hozzájárul egy szervezet sikereihez. Ez a kezdeményezés tökéletesen tükrözi a cég egyén iránti filozófiáját, amit következetesen folytat, a felelősség iránti elkötelezettségét és azt a mély hitet, ami a kezdetektől evidencia a cég attitüdjében a saját dolgozói és kereskedelmi partnerei felé, éppúgy, ahogy a vásárlói felé is.
Az OHSAS 18001:2007 minősítést a Scavolini Group SGS Italia cégnél szerezte, mely előzőleg minősítette már a Quality Management és az Environmental Management rendszerekre is. Független testületként az SGS világvezető az ipari termékek és szolgáltatások tesztelésében és minősítésében. A cég főhadiszállása Svájcban van és világszerete 140 országban található irodája. Olaszországban 1915 óta van jelen
A Scavolini tisztában van azzal, hogy a “minőség szolgáltatása” csak azzal a “minőséggel” jelent egyet, ami megbízható alapanyagok és időtlen design alkalmazásával jön létre, így a termékek ára tükrözi azok valós értékét.
A vezető márkák - mint a Scavolini - választásának egyik legnagyobb előnye, hogy biztosított, hogy a konyha a mai technológiák alapján a legjobb minőségben és legjobb alapanyagokból készül, amit a modern ipari gyártás biztosít.
A Scavolini nagyon sok lépcsőt alkalmaz ahhoz, hogy biztosítsa, a felhasználóhoz eljuttatott termék megfelel az elvárásoknak. Ezek magukban foglalják a következőket:
DESIGN: a design az alapja a termék minőségének. Ezen oknál fogva, mielőtt gyártásba kerül, minden modell és elem egy komplex és gondos design; - és iparosító folyamaton megy keresztül. A kulcslépések ebben a folyamatban magukba foglalják az anyagfelhasználás pontos meghatározását, a különböző elvégzendő feladatok megtervezését, az elvégzendő feladatok biztosítását, számításokat és laboratóriumi teszteket, és a termék gyártásának jóváhagyását.
GYÁRTÁS: a gyártás és szállítás megszervezése létfontosságú a precizitás, pontosság és hatékonyság biztosításában.
A Scavolini mindig élen járt a gépek és gépi berendezések használatában, ötvözve azt a legújabb technológiával, biztosítva ezzel mind a hatékonyságot, és - mindenek felett,- a precizitást.
TRÉNING: Egy cég se több, se kevesebb mint a dolgozóinak száma. A gondos munkaerő-válogatás és a folyamatos tréningek alapvetőek, de a legjobb háttér kell, hogy biztosítva legyen a cég dolgozóinak hatékony és akkurátus munkájához.
TESZTEK ÉS VIZSGÁLATOK: a lehetséges hibák kiküszöböléséhez a Scavolini egy belső ellenőrzési rendszert hozott létre a különböző szintekre, így minimalizálva bármilyen hiba lehetőségét, ami a megrendelőket, vásárlókat érintheti.
A vizsgálatok és ellenőrzések a beszállítóktól beérkező anyagok átvételekor megkezdődnek és folyamatosan tartanak a különböző gyártási fázisokon keresztül, a szállításra kész, befejezett termékig.
Ugyanúgy, mint ezeket a teszteket, a Scavolini folyamatos laboratóriumi teszteket is végez, hogy igazolja az alapanyagok és termékek jellegzetességeit és viselkedését. Ezeket a teszteket alapvetően sajátos technikai szabványok alapján végzik, a Scavolini gyár saját laboratóriumában és külső laboratóriumokkal együttműködve is.
BESZÁLLÍTÓK: az alapanyag beszállítók és félkész termékek beszállítói alapvető szerepet játszanak. Annak garantálásához, hogy a beszállítók minden szükséges előfeltételnek megfelelnek, a Scavolini alapos és mélyreható válogatás után becsüli fel a lehetséges partnereket, közvetlen látogatások, specifikus kérdéssorok, anyagokon végzendő tesztek, igazolások, stb. alapján. A jóváhagyott beszállítókat ezután is folyamatosan ellenőrzik, ezzel biztosítva a minőségi szabványokat megtartását.
A fogyasztókhoz eljuttatott termékek minőségének folyamatos ellenőrzéséhez a Scavolini szabványok sorát vette át, ezzel garantálva a termékek jellemzőit.
Némely jellemzők specifikus kontrollal ellenőrizhetők, speciális eszközök segítségével.
A termékek/anyagok viselkedésének, jellemzőinek igazolásához különleges laboratóriumi tesztekre van szükség. A Scavolini több mint 600 különböző tesztet vezet le a termékeken és anyagokon évente.
Ezek a tesztek a gyáron belül a cég saját, jól felszerelt tesztlaboratóriumaiban, és külső, elfogadott, vezető tesztlétesítményekben történnek, többnyire a COSMOB Quality Test Laboratory-ban.
A termék/anyagjellemzőket a Scavolini Group kíséri figyelemmel. Az ellenőrzésekbe tartozik a panelek alacsony formaldehid kibocsátása (E1 kibocsátási szint), a festőanyagok, felületek ellenállása fényre, a panelek rezisztenciája különböző folyadékokra (V100 anyagjellemző igazolás), az élek és felületek hőellenállása, vasalatok ajtónyitásra, fióknyitásra való ellenállása, sóellenállása, és az asztalok, székek, felületkezelések és tömörfa ajtók ellenállása a nedves-száraz ciklikusságra.
Néhány a Scavolini által a termékeken végeztetett specifikus teszt megtekintéséhez klikkeljen az alábbi konyha megfelelő részeire.
Követve az UNI EN ISO 14001 szabvány 2004-es kiadásának alapelveit, a Scavolini biztosítja az összes általa alkalmazott művelethez tartozó környezetvédelmi faktor menedzselését ugyanúgy, mint az azokhoz tartozó termékekét.
A levegő minősége, amit belélegzünk, környezetvédelmi prioritás.
Cégünk rendszeresen ellenőrzi a kibocsátott anyagokat annak érdekében, hogy megfeleljen a hatályos értékeknek és fokozatosan csökkentse a károsanyag kibocsátás mértékét. A Scavolini szűrőrendszereket alkalmaz a környezetkárosító anyagok atmoszférába való bejutásának megakadályozására.
Energia
A gyár méretéből adódóan, annak energiafogyasztása, főleg az elektromos energia, jelentős mértékű.
A Scavolini figyelemmel kíséri az energiafelhasználást, és olyan technológiát és mérőeszközöket alkalmaz, melyek lehetővé teszik, hogy veszteség nélkül működjön.
A világon eddig soha nem tapasztalt mértékben megnőtt az érdeklődés a megújuló energiaforrások iránt, a Scavolini is nyitott a az alternatív energiák használatának bevezetésére.
Bevezette egy napenergia-panelekkel működő egység használatát, csökkentve a nem-megújuló energia mennyiségének szükségességét.
A Scavolini célkitűzése, hogy csökkentse a keletkező hulladék mértékét, melyeket a hulladéklerakókba juttatnak. Ennek elérésére, a cég 30 különböző szempont alapjánt válogatja szét az újrahasznosítható hulladékot, legtöbb a „nem veszélyes” kategóriába tartozik.
Jelenleg, a cég a keletkező hulladékmennyiség több mint 85%-át újrahasznosítja.
A vállalat a vízfelhasználást is (jelenleg nagyon alacsony) folyamatos ellenőrzés alatt tartja, a veszteség megelőzése érdekében.
Scavolini kényesen odafigyel a fénymásoló papír mennyiségének használatára, és csak újrahasznosított vagy FSC minősítésű papírt használ cégen belüli alkalmazásra, ezzel is csökkentve a környezeti hatásokat melyek a papírgyártással és annak hulladékkezelésével járnak.
Amíg a piaci követelmények és technológiai fejlesztések engedik, a Scavolini szeretne annyira öko-kompatibilis termékeket és anyagokat a piacra dobni amennyire az lehetséges.
A design alapvető fontosságú ennek elérésében, miután ez az első lépés az ellenőrzésben és a termékekhez kapcsolódó környezeti behatások kontrollálásában.
A Scavolini ennek érdekében befektektetéseket eszközöl ebben az irányban és a beszállítói irányában is, hogy rájuk is kiterjessze a hozzáállásának kivitelezési módozatait, miszerint olyan termékeket kell tervezni, melyek jobban és jobban megfelelnek a környezetvédelmi igényeknek.
Amint az az első fejezetben a minőségnél már szóba került, a Scavolini konyhák időtállónak lettek és lesznek tervezve. Ez a tényező a legfontosabb a környezet védelme érdekében, tekintve, hogy az a termék amely sokáig használható, automatikusan kevesebb kárt okoz a környezetnek.
A Scavolini gondoskodik róla, hogy a termékek csomagolását a legkörnyezetbarátabb módon végezze.
A Scavolini már megkezdte olyan termékek és technológiák használatát, melyek csökkentik a környezeti behatásokat, por;- vagy víz-bázisú festékek és technikák használatával, ahol csak az lehetséges.
Ugyanúgy mint a festékhasználat ellenőrzése a gyártási fázisban, ellenőrzések és tesztek szintén elvégzésre kerülnek a festett termékek alacsony károsanyagszintjének igazolására, úgy mint a festett panelek formaldehid kibocsátására is.
Minden táblaanyag, melyet a Scavolini bútorok korpuszához felhasználnak, környezetbarát alapanyagokból készül, újrahasznosított fa-termékekből, mely azt jelenti, hogy egyetlen fát sem kell miattuk kivágni.
A teljes bútortest és az ajtók, melyekből a Scavolini konyhák felépülnek, rendszeres teszteken mennek keresztül, hogy a formaldehid kibocsátás alacsony mértéke garantált legyen, az EN 717-2 szabvány alapján.
Teljesítve a 2002/95/EC Európai Irányelv, (RoHS Irányelv), a Scavolini konyhák gépei nem tartalmaznak veszélyes anyagokat, úgy mint: ólom, króm, cadmium, hexavalent króm, PBB, (polybrominated biphenyl) vagy PBDE (diphenyl ether), melyek különösen veszélyesek az emberre és a környezetre.
Szintén környezetvédelmi célkitűzésként és a releváns szabályozásoknak megfelelően (különösen az Európai Irányelv 2002/96/EC- WEEE Irányelv), amennyire a szolgáltatási lánc megengedi, a Scavolini segíti az elektromos eszköz-hulladékok korrekt menedzselését egy sor tevékenységgel, melyek a begyűjtés szabályozására, a hulladék eltávolítására és újrahasznosítására vonatkoznak.
